Oldalak

2019. november 14., csütörtök

"Mindig lenyűgöz az, ha valaki nem tökéletes, ha követ el hibákat, ha a jelleme is hagy némi kívánnivalót maga után" - Interjú Hayden Moore-ral

A Newkids kiadó a jelenlegi egyetlen hazai kiadó, aki meleg-erotikus regényeket forgalmaz. Ők honosították meg itthon a meleg-erotikus regényt, mint fogalmat is, és az ő egyik népszerű írójuk Hayden Moore. Hayden minden regényében olyan témákat feszeget, melyek bárkivel megtörténhetnek, legyen szó a siketségről, vagy a családon belüli erőszakról.


Gwen: Mesélj egy kicsit magadról!

H.M.: Ez mindig olyan nehéz kérdés, mert azt gondolom, hogy az elmúlt években azért már sok minden kiderült rólam, és lehet, hogy a válaszom kicsit már unalmas lesz. De rendben. A harmincas éveimben járok, és bár a nevem alapján Facebookon többen is rám szoktak írni, hogy megkérdezzék, nő vagyok-e vagy férfi, azt talán már a legtöbb olvasóm tudja, hogy nő vagyok. Ami esetleg új információ lehet, hogy egy bő évtizedig éltem kétlaki életet, és ingáztam a budapesti és a vidéki otthonom között, míg végül az utóbbi mellett döntöttem, és jelenleg vidéken élek.
A két legkedvesebb hobbim az olvasás és az utazás. Ha most lennék tizenhat-tizennyolc éves biztosan valami olyan szakirányon próbálnék továbbtanulni, majd olyan területen elhelyezkedni, ami ezekhez kapcsolódik, de erről már lecsúsztam. Az a munka, amit a legszívesebben végeznék, szintén ehhez kötődik, boldogan lennék fizetett utazóblogger, szóval, ha esetleg valakinek van ilyen ajánlata, ne habozzon megkeresni vele!


Gwen: Miért kezdtél írni?

H.M.: Azért, amiért bárki belekezd bármilyen hobbiba. Mert szórakoztatja az illetőt. Nem igazán emlékszem vissza olyan időszakra az életemből, amikor az olvasás vagy az írás ne szórakoztatott volna. Nekem mindig is ez volt a kikapcsolódás. Nagyjából ötéves koromban már egészen jól tudtam olvasni, és halálra rémítettem a szüleimet azzal, hogy még első osztályos korom előtt levettem a polcról a Bambit, (nem a Disney-féle mesekönyvet, hanem a Felix Salten regényt), és végigolvastam. Emlékszem, édesanyám random felcsapta a könyvet valahol a közepe táján, és kérte, hogy olvassak fel belőle. Egyszerűen nem hitte el, hogy ennyi idősen képes vagyok erre. Kérdezgetett is, hogy tesztelje, ismerem-e a szavakat. Aztán, amikor nagyjából hatévesen megírtam az első mesémet a törött lábú oroszlánról, saját rajzokkal illusztráltan, és három példányban a kezébe nyomtam, akkor rájött, hogy "komolyan gondolom". Nem igazán emlékszem már a mese történetére, csak annyit tudok, hogy egy hangya ápolta az oroszlánt, amit én akkoriban nagyon jó poénnak gondoltam. Általános iskolában elkezdtem írni az iskolaújságnak, mellette sulirádióztam, és elég sok irodalmi pályázaton indultam. Akkoriban még nagyon kerestem azt, hogy mit is akarok írni igazából, ezért versekkel, novellákkal és mindenféle regénykezdeményekkel próbálkoztam, végül az utolsó gimnáziumi évem körül megtaláltam a "hangomat". Onnantól szinte kizárólag belső narrálású, vagy amennyire csak lehet, a karakterek érzelmi világára fókuszáló hosszabb-rövidebb történeteket írtam. A húszas éveimben blogoltam is, de ezekből ma már semmi sincs fenn a weben. Azt sem hiszem, hogy könyvben valaha visszaköszönnek majd.



Gwen: Miért a melegekről írsz?

H.M.: Nem csak róluk írok. Bár valóban csak ezek a történetek jelentek meg nyomtatásban (legalábbis egyelőre) de több olyan regényem is van, például egy családregény sorozat, ahol  a testvérek közül, egy kivételével, mindenki hetero. Az ő meséjük nem meleg vagy éppen hetero románc, hanem inkább átlagos dráma. Remélem lesz alkalmam majd ezeket a szereplőket, és velük együtt ezt az oldalamat is megmutatni az olvasóknak.
Egyébként nem tudnám megmondani, hogyan kezdtem ilyen történeteket is írni. Több író-olvasó találkozón beszéltem már arról, hogy általában akkor kezdek bele egy regénybe, ha a fejemben már megvan a kész karakter, akivel dolgozni akarok, és akinek a szemszögéből meg akarom mutatni a világot. Az első meleg szereplő, akiről már am akkor tudtam, hogy meleg lesz, amikor megjelent előttem, David Williams volt, az Üvegkalitka című regényem egyik főszereplője. Abban az időszakban senkiről és semmiről nem akartam írni, egy posztgraduális képzésre jártam, és nem igazán volt szabadidőm, de folyamatosan ott motoszkált a fejemben két kisfiú. Egy barna hajú és egy vörös hajú, akik fel-alá bicikliztek egy zsákutcában. Majd megőrültem tőlük, mert tudtam, hogy ha már látom a szereplőket, abból ha akarom, ha nem, történet lesz, de nagyon sokáig próbáltam ellenállni nekik. Aztán kiderült, hogy David Williamsnek nem lehet ellenállni. Leültem, hogy megpróbáljak kezdeni valamit velük és az ötleteimmel, és nagyjából három hét alatt meg is írtam az Üvegkalitka vázát. Ebből végül évekkel később lett csak regény. De ez indított el az úton, ami a Newkids kiadóhoz vezetett. Hála nekik, különösen Becca Priornak, valóra válhatott az álmom, és végre nemcsak a fióknak írok, hanem az olvasók előtt is megmérettetem magam.


Gwen: Miért ilyen nehéz és tabudöntögető témákról írsz?

H.M.: Olyan témákról próbálok írni, amik foglalkoztatnak, amik bennem elindítanak valamit. Bár sokat gondolok írás közben az olvasókra, és hihetetlenül sokat jelent számomra a támogatásuk, de alapvetően még mindig "magamnak írok". Ezt úgy értem, hogy főként olyan témákhoz nyúlok, amik engem érdekelnek. Imádom figyelni, tanulmányozni a körülöttem levő embereket, és ahol lehet, igyekszem segíteni is, ha tudok. Talán ebből ered, hogy elég sok barátom, közelebbi vagy távolabbi ismerősöm megosztotta velem a személyes történetét, gondjait, esetleg családi tragédiáját, és mivel ezek az emberek fontosak nekem, érthető, hogy a gondjaikon sokat jár az agyam. Néha egy-egy ilyen történetből emelek ki egy foszlányt, egy apró részletet, és annak a továbbgondolásából születik meg a kiindulóhelyzet, amiben meglátom a szereplőmet. Néha a hírekben olvasok valamit, ami megragad. Bár írtam már könnyedebb regényt is, a Nem játékot, ami szerintem inkább humoros, már persze a maga keserédes módján, de tény, hogy közelebb állnak hozzám ezek a nehezebb, mélyebb dolgok.


Gwen: Ki a kedvenc szereplőd?

H.M.: Ez nagyon nehéz kérdés. Mindegyiküket másért szeretem. David Williams az első szereplőm, és olyan, mintha a gyerekem lenne. Imádom őt, minden hibája ellenére. Jamie Cameronról írni annyira könnyű volt, mint még soha senkiről, nagyon "közel álltunk egymáshoz", és emiatt őt is mindennél és mindenkinél jobban szeretem, de másként. Viszont, ha az alapján kell választanom, hogy kibe lennék szerelmes, ha én is a könyveim egyik szereplője lennék, akkor Wesley Sullivant kéne mondanom. Mindig lenyűgöz az, ha valaki nem tökéletes, ha követ el hibákat, ha a jelleme is hagy némi kívánnivalót maga után. Wesley kicsit olyan, mint minden fiú, akiért kamaszként rajongtam. Kicsit nagyképű, kicsit pökhendi, de a felszín alatt arany szíve van.


Gwen: Milyenek az olvasói visszajelzések?

H.M.: Az olvasói visszajelzések zömében nagyon jók. Sőt, sokkal jobbak, mint amire számítottam. Annyi kedvességgel és annyi szeretettel árasztottak el az utóbbi időben, amit korábban el sem tudtam képzelni. Hihetetlen erőt és energiát ad egy-egy író-olvasó találkozó, amikor kicsit ismerkedni is tudunk. Olyan, mint egy hatalmas adrenalinlöket, ami akkor is képes továbbmozdítani az embert, amikor magától nem biztos, hogy indulna. A könyves oldalakon persze vannak negatív kommentek is, de nincs ezzel semmi gond, nem tetszhet minden mindenkinek. Mindegyiket el szoktam olvasni, és igyekszem tanulni belőlük. A legtöbben egyébként ott is pozitív, kedves dolgokat írnak, vagy esetleg építő jellegű kritikát, amit mindig örömmel fogadok. Van egy zárt írói csoportom a Facebookon, ahol megpróbálok a lehető legtöbbet beszélgetni az olvasókkal. Válaszolok a kérdéseikre. De azt is nagyon szeretem, ha egyszerűen csak rám köszönnek egy üzenetben, és megkérdezik, ráérek-e. Ebből általában elindul egy hosszabb üzenetváltás, ami sokkal személyesebb.



Gwen: Mennyire engeded el könnyen a befejezett történeteket?

H.M.: Változó. Vannak, akiket borzasztó nehezen tudok elengedni, vannak, akiknél könnyebben ütöm le az utolsó pontot. Ez nagyban függ attól is, hogy hol ér véget a regény. Végállomásra értünk-e a történetük szempontjából, vagy csak egy nyugvópontra, ahonnan később újra kibillenhet a világuk. Jamie-t és Alexet könnyen engedtem el a Csendkirályban, mert tudtam, hogy velük minden rendben lesz. Ők megtalálták, amit kerestek. Náluk biztos voltam abban, hogy együtt megtanulnak mindent, amit kell, és ha harminc év múlva kopogok be hozzájuk ismét, akkor is rendben lesznek. De Wesley Sullivan kezét például a mai napig fogom. Pedig a Nem játék évekkel ezelőtt jelent meg, mégis itt motoszkál a fejemben azóta is. Szerintem őt sosem fogom elengedni. A szó hagyományos értelmében legalábbis biztosan nem.


Gwen: Hogy érzed, melyik karakterrel volt a legkönnyebb együtt dolgozni?

H.M.: Erre már válaszoltam korábban. Jamie Cameronnal, a Csendkirályból. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, és teljesen megértettem őt. Minden apró kis hülyesége annyira egyértelmű volt számomra. És persze a nagy dolgok is. A depressziója, a küzdelmei.
A legnehezebb egyébként Adammel volt. Vele nagyon komoly csatákat vívtam írás közben. Azt hiszem, amiatt, mert rendkívül erős személyiség.


Gwen: Melyik az a szereplő, aki a legjobban hasonlít rád?

H.M.: Nem tudom, van-e ilyen. Fogalmam sincs, hasonlít-e rám bármelyikük jobban, mint a másikuk. Nemrégiben beszélgettem egy barátnőmmel arról, hogy mik is a legbelső, legelemibb motivációk a történeteimben, és arra jutottunk, hogy van egy, ami megjelenik minden regényemben. Azt hiszem ez az egyetlen dolog, ami jellemző lehet rám is. Én is félek fejest ugrani az ismeretlen, új dolgokba, és hajlamos vagyok megrekedni az ismert rosszban.


Gwen: Volt olyan jelenet, esemény, amit a saját életedből, tapasztalataidból merítettél?

H.M.: Nem tudom megmondani. Konkrétan biztosan nem. De volt olyan jelenet, amit "elpróbáltam", hogy kiderítsem, történhetett-e úgy, mozdulhattak-e úgy a szereplők. Jamie-nél például simán bedugtam a fülemet, felvettem egy zajvédelmi fülest és kipróbáltam egy csomó mindent, mikrót, kód beütésével nyitható kaput, csengőt, stb, és igyekeztem rájönni, mihez is kezdjek most, hogy nem hallok.
Olyan nyilván előfordult, hogy a karakter hasonlóan reagált, mint én reagáltam volna, de ezeket Becca Prior, aki a szövegeket gondozta, és az olvasószerkesztőim igyekeztek kiszűrni. Ők segítettek visszaterelni a karaktert a saját útjára.
Ettől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy később lesz ilyen történet is, ami kicsit rólam, vagy rólam is szól.



Gwen: Mit tudsz így előre elmondani az új megjelenő regényedről?

H.M.: Először is azt, hogy a következő regényem, a Nem játékszer beleolvasója már elérhető a hivatalos oldalamon, így aki szeretné, elolvashatja az első két fejezetet, és megismerkedhet a főszereplővel, Adammel.
Hogy a történetről is beszéljek egy kicsit, azt tudom elmondani, hogy egy fiatal fiúról szól, akinek tragikus körülmények között meghal az édesanyja, így árván marad. Bekerül a gyermekvédelmi rendszer útvesztőjébe, majd egy nevelőcsaládnál helyezik el. Még kiskorúként szembesülnie kell azzal, hogy ez a rendszer bizony nem védi meg, és ha életben akar maradni, akkor neki kell erőn felül küzdenie, elsősorban magáért, de a mostohatestvéreiért is. A regény egyébként Adam életének tíz évét dolgozza fel, szóval nagyon hosszú és fájdalmas utazás.
Mivel már csak szűk másfél hét van a premierig, most élem azokat a napokat, amikor nagyon izgulok a fogadtatása miatt, de remélem, hogy legalább annyira fogják szeretni az olvasók, amennyire én szeretem.


Gwen: Jelenleg dolgozol valamin?

H.M.: Két történetbe is belekezdtem. Az egyik, "meglepő módon" egy drámaibb, szomorúbb hangvételű regény, de az elmúlt hetekben inkább a másikat, a vidámabbat írtam. Meglátjuk, melyik hogyan alakul, és mivel jelentkezem jövőre. Egyelőre nem tudok konkrétumokat mondani. Lélekben már a premierre és az idei író-olvasó találkozóra készülök, ahol szeretnénk meglepni az olvasókat azzal, hogy kicsit változtatunk az eddigi formátumon. De erről egyelőre nem árulhatok el többet.
Nagyon köszönöm a kérdéseket, és azt, hogy lehetőségem volt mindezeket elmondani.
Gwen

2019. november 6., szerda

"...olyan zenei, változatos és gazdag nyelvvel, mint a magyar, egyszerűen muszáj játszani. " - Interjú Tíria Devillel


A mai magyar könyvpiacra íróként bekerülni nagyon nehéz dolog, nemcsak a szépirodalmi műveknek, de a szórakoztató irodalomnak is megvannak a maga bökkenői, buktatói. És akkor még nem beszéltünk arról, ha az említett író nem Magyarországon él, hanem például Erdélyben. Tíria Devil egy olyan író, aki büszkén használja a magyar nyelvet, élvezhetően, választékosan ír és általa még a teljesen átlagos jelenetek is új fénybe kerülnek. Harmadig könyvének újra olvasása után felkerestem egy rövid interjúra. 


Gwen: Biztos sokan vannak, akik meg nem hallottak rólad, mesélnél nekünk egy kicsit magadról?

T.D.: Nonkonformista és műfaj-keverő vagyok kiskorom óta, ami egy "rendszerborítós" gyerektől picit elvárás is. Ebből gondolom, sejthető, hogy beértem a harmadik x-be. Igyekszem majd minden formába és stílusba belekóstolni, mert hiszek abban, hogy a változatosság gyönyörködtet. Ráadásul, olyan zenei, változatos és gazdag nyelvvel, mint a magyar, egyszerűen muszáj játszani. Erdélyiként ez is a fő célom. Persze, ez nem mindenkinek tetszik, de nem is hiszem, hogy én lennék a tömegírás prototípusa.

Gwen: Ebben egyetértünk, fő a változatosság. Az, hogy erdélyi vagy, mennyire nehezíti meg, hogy elhelyezkedj a magyar könyvpiacon? Mit gondolsz a tömegírókról, károsak vagy hasznosak a kiadásnak, illetve miben áll a népszerűségük?

T.D.: Nagyon nehéz erdélyiként - ez a saját tapasztalatom, mivel egy erős olvasói réteg szerint semmit nem szabad másképp írni, gondolni, megfogalmazni. Viszont, ha amerikai/angol fordítással mérik össze: mindjárt a külföldi lesz a favorit. (pl. moly.hu - ezt csak azért is leírtam). A magyar találékonyságra a legjobb példám a hivatalos keresztnevem, amit Vörösmarty adott a mesedrámája főhősnőjének. Lehet, akkor is megugatták, viszont így hálás lehetek, hogy nem lettem Aranka.
Tömegírásról azt tudom, nem lenne gond, ha nem minden tömegíró szeretné magát egyetlennek kijelenteni. Ha van szakma, ahol elvárás egymás utálása, lejáratása, cikizése, na ez pont az. Egy kezdőnek azt nagyon el kellene dönteni, mit akar, amikor kiadatná vagy kiadja az első művét: Bólógató Jánosnak vagy Egyedi Jenőnek indul. Igaz, én nem választottam, mert nálam nem az olvasói létszám a fő érv, vagy az, hogy minden utcasarkon az én plakátom legyen. Részemről az írói szabadság és a saját meséim szerethetősége a szempont. Szóval legyen szar Jucinak meg Jancsikának, de ha nekem úgy és akkor tetszett, nem dőlök a kardomba. Lehet, a következő jobb lesz, lehet, hogy rosszabb. Mindegy, amíg én élveztem megírni és egy-két ember élvezte elolvasni, én nyugodtan alszom és élek.

Gwen: Igen, általános vélekedés, hogy a magyarok már nem tudnak jót írni. Ezért is használ sok író angolszász elnevet, különben az olvasók egy rétege nemhogy nem venne a regényeit, de el is ítélné. Ha már írói álnevek, a tiéd hogyan született meg?

T.D.: Imádom a görög tragédiákat, történeteket, a görög konyhát. Úgyhogy innen született a "keresztnevem" - ha jól emlékszem, Thürosz szigetéről származó hölgyeket hívtak tíriának.
A "vezetéknév" a kamaszkori becenevem, amitől a facebook és sokan visítanak. A története annyi, hogy sokszor azt mondták: az ördögöt mindig a falra festem. Nos 14 évesen meg is tettem, negyven centis betűkkel a lányszobám falára. Fene gondolta, hogy rajtam ragad. Azóta is azt hihetik sokan, sátánista boszorkány vagyok.
Igazából azért is tartok ki emellett, mert az irodalmi szexualitás, erotika nálam ugyanolyan alap, mint bármilyen egyéb "írói bravúr". Ez is az életünk része. És szeretem minden mesébe ezt is belekeverni, amíg ezzel javul, színesedik a cselekmény. Tapasztaltam, hogy színtiszta pornót nem tudok írni, de ugyanígy ifjúságit sem. Tehát marad az erotikus kategória.


Gwen: Ha már szoba hoztad, hogy mit nem tudsz írni, mesélj egy kicsit a megjelent regényeidről. Milyen témába sorolnád be őket?

T.D.: Ez nehéz kérdés, mert pl. az első korrektorom jegyezte meg az első, magánkiadásban megjelent Láng és puskapor-ról, hogy erősen romantikus, nem kizárólag erotikus. A második, e-bookban megjelent, A Sátán ágyában szintén ugyanaz a két kategória, bár bízom benne, hogy erősen elütnek egymástól, mivel ebben a mai bűnös világunk került előtérbe, a Láng enyhén "filozófikus" témájával szemben. A harmadik, nyomtatott könyv idén jelent meg az Ekönyvbazár kiadó gondozásában, és történelmi erotikusnak mondanám.
Szerintem viszont ez az a kérdés, sok más egyéb mellett, ami mindig az adott olvasó "személyes ügye": mit lát bele, mit érez olvasás közben vagy amikor eljut az utolsó sorig. Én csak adó vagyok, igazából mindig minden fontos infót a történetekről a vevő, az olvasó birtokol.

Gwen: Említettél egy magánkiadást, egy e-bookot és egy hagyományos kiadást. Melyiket érezted a legjobbnak? Mennyire változtatta meg a regény fogyását az e-book formátum? Milyen az Ekönyvbazárral dolgozni, érezted azt, hogy fejlődtél azóta valamiben, vagy szerinted ugyanazon a szinten vagy, mint eddig?

T.D.: Őszintén? Egyiket se. Az az ember vagyok, aki üldöz magában egy álomképet, és hiszem, ha eljutottam odáig, vagy az akarat, vagy az erő, de valami örökre elfogy. Szóval ha megírtam a legjobbat, utána pont úgy tűnik majd el Tíria Devil, ahogyan jött: egyik percről a másikra.
Az ebook-kal az a helyzet, amit százezer, nálam okosabb, ügyesebb, jobb író is hajtogat: iszonyúan lopják. Hála a drága technológiai fejlődésünk dübörgésének, ma már mindent lehet lopni (is). Szóval a "megvehető bárhonnan" napok, de lehet, hogy órák alatt fordul át a "letölthető bárhonnan" lapra. És amíg csak az írók próbálják védeni a hátsójukat, az álmaikat, vélt vagy valós érdemeiket, szerintem nem lesz változás ebben sem.
A magánkiadás egyik rétegződés az, ha kiadó nélkül, "majd én egyedül a szélmalmok ellen" beszuszakolod magad a "szerző/író" státuszig. Ami nagyon jó is lenne, ha nem szakadna minden kizárólag terád. Azt viszont tudni kell, hogy a marketingelés legalább annyi idődet elviszi, mint mondjuk az írás, kiadás, ha nem többet. Feltéve, ha ki akarsz ebből a rendszeresen leköpdösött skatulyából mászni. Ha az a nagy álom, hogy valamikor te legyél a top vagy az aranypéldány, ebből aligha sikerül.
Nekem azért jelent könnyebbséget a mostani kiadó, mert nekem innen utalgatni, postázni "halott ügy". A folyamatos virtuális "jelenlét" sem szokott összejönni. A saját ideámat űzve, nekem ez nem megélhetési kérdés, így sok, "normális íróhoz" képest másként érint minden, másképp értelmezem és élem a mostani "ismeretlenségi bélyegemet" is például.
És igen, érzek fejlődést az eddigi okulások terén is, hiszen imádok tanulni és mindig változni/változtatni. Hogy ez az olvasóknak mennyire lesz érezhető, az megint csak rájuk lesz bízva. Az biztos, ha eddig nem voltam tökéletes, ezután sem leszek az. Talán csak könnyebben olvasható vagy szórakoztatóbb. Bár utóbbira még nem volt több ezres panasz, tudtommal.


Gwen: Ezt teljesen megértem, pedig az olvasók megtartásához kell egy bizonyos szintű napi kontakt is. Mit gondolsz neked milyen a kapcsolatod az olvasóiddal? Szeretsz találkozni velük? Mit gondolsz arról, hogy valaki nemcsak megveszi a regényeidet, de még azt is szeretné, ha aláírnád neki? És itt most nem csak magamra gondolok.

T.D.: Ezen a téren én őrült flexibilisnek érzem magam ma már, hiszen a Láng főszereplőjétől, Ariadnéjától az erotikus blogom főszereplőjéig, Miáig, engem már minden karakter bőrébe és helyzetébe besoroltak. Mivel nagyon élesen ragaszkodom a magánélet-firkászélet közötti határhoz, azzal töltik ki rólam az olvasók a hiányokat, amivel tudják: a meséimmel, a szereplőimmel. Mivel külföldi vagyok, nekem felüdülés egy találkozó az olvasóimmal, amit igyekszem a saját olvasói csoportomra szorítani. Ennek az egyik oka, bármilyen beképzelten hangzik, az idő. Persze, én is örülnék, ha bejárhatnám egész Magyarországot ilyen olvasói találkozókkal, de még nagyon nem tartok ott. Az, hogy valakinek a személyes kézjegyem bármilyen kicsit is fontos, számomra hatalmas megtiszteltetés. A másik, ha az illető időt, energiát és pénzt áldoz ennek a begyűjtésére, fantasztikus plusz. Számomra az egyetlen, amit igazán tudok értékelni a firkászkodásban: hogy az emberek megismerni szeretnének. Manapság, a fogyasztói társadalomban és sokszor a kilátástalanságban néha csak ezekért az órákért érdemes folytatni, küzdeni.

Gwen: Ha már szóba került, mikor találkozhatnak veled legközelebb az olvasóid?

T.D.: Október 19-én, a Keletinél (akinek ennél több infó kell, keressen téged)

Gwen: Rendben, azokat, akik kíváncsiak, majd útbaigazítom.
Milyen terveid, ötleteid vannak megjelenések terén és körülbelül mikorra várhatóak?

T.D.: A jelek szerint a következő év első felére fog kitolódni az új regény, ami megint egy picit más lesz, mint az eddigiek. Talán komolyabb - de ez megint az olvasóitól függ. Sajnos, jelenleg még nem tisztázott, milyen formában: e-book vagy papír alapún is. És ha rám kacsint Fortuna, az a hűtlen perszóna, az év végére szeretném nyomtatott formában látni a "sátánomat" is, de biztos, hogy limitált példányban lesz megvásárolható. Ezenkívül csak az olvasói csoportomra jut idő, mivel ott is igyekszem folyamatosan "mesélni". Ebben megint semmi gazdasági meglátás nincs, viszont én és remélem, a titkos csoport tagjai is, nagyon élvezzük.

Gwen: Szerintem most beszélhetek a többiek nevében, nagyon élvezzük, amikor mesélsz. Legyen az történelmi, vámpíros, vagy romantikus. Így a végére már csak annyit szeretnék megtudni, hogy van-e valamilyen titkos kis rituáléd, amit írás alkalommal megteszel? Legyen az akár csak annyi is, hogy nappal helyett inkább éjjel írsz?

T.D.: A bagoly-kór mellett ódivatú is vagyok. Nem elég, hogy éjjel, és főleg csendben (legfeljebb inspirációul egy kis zenei aláfestéssel) szeretek írni, de nálam még mindig a papír és a toll, tinta a kellék. Teljesen más születik meg, ha egyenesen gépbe akarom beleverni, mintha előbb papíron egyengetem, simogatom. Illetve, ha elindul a belső mozi, vagy azonnal a fináléig lekaparom, vagy nagyon valószínű, hogy betuszkolom a többi "abortált mese" közé. Persze, később is be tudom fejezni, de ilyenkor minden melegvérű firkász rezel egy kicsit: mennyi törik meg a mese lendülete az olvasó szívében. Amit még állítok: ihlet nincs, csak kevés idő, illetve a főkolompos lustaság.

Gwen: Na igen, a lustaság és a valami-mindig-közbejön az írók legnagyobb ellensége az idő mellett. Köszönöm, hogy ilyen hirtelen időt szántál rám és a kérdéseimre. További sok sikert, megjelenő könyvekben és új olvasókban bővelkedő éveket kívánok!

Gwen

2019. szeptember 7., szombat

Gyűjtői kiadás a Newkids kiadótól és a sorozat lezárása!

"Olyan szégyenlősek ezek a pornó olvasók!" 

Ennél jobb mondattal szerintem kezdeni sem lehetne egy bejegyzést, ami arról a találkozóról szól, amit minden évben a legjobban várok.

Az idei június 22 több volt, mint egy sima napos nyári, meleg nap. Szerintem sokkal izgatottabb volt mindenki, mint az eddigi kötetek megjelenése előtt, hiszen arról a könyvről van szó, amely gyűjtői kiadásban csak a H-kódosoknak kapható és amelyért az egész Festett testek sorozat lett. És aki még bloggerina korából ismeri Beccát, már olvasta is azt a karácsonyi történetet, ami a sztori alapját adta, és ami legjobban megragadta az olvasók fantáziáját.
A mostani találkozónak a Mozsár kávézó és étterem adta a helyszínét, méghozzá a felső szintje. (Padlástér.... amint megtudtam, hogy lesz a találkozó, nekiálltam tippelgetni, hogy vajon most újra pincébe kell-e menni, vagy újra a padlásra... Jó helyre tettem a voksomat, az emeleten voltunk)

Egy-egy találkozóra olyan elmenni, mint amikor hosszú idő után haza ér az ember vagy a legjobb barátaival találkozik. Ebben a kicsi (de egyre nagyobb, jelenleg 70 fős) közegben tényleg önmaga lehet az ember. Ha zöld a haja, ha meleg, ha heteró, ha szőke, ha barna, ha kiskorú itt senki nem fog semmi negatívat mondani, de még csak csúnyán nézni se, inkább mosolyogni és szívecskés szemekkel nézni azokat a melegeket, akik eljöttek, hogy találkozzanak Beccával és velünk. A saját példánkból kiindulva meg megpróbáljuk meggyőzni azt a 3-4 embert, hogy tényleg jó  lesz neki az, ha engedi, hogy hazavigyük magunkkal és még sütit is kapnak.
A találkozók talán ugyanarra a sémára épülnek, de soha nem ugyanaz. Még nekem is tud újat, olyan élményt nyújtani, amilyet előtte még nem. Eddig minden alkalommal ott voltam, de az a varázslat, ami ott létrejön a résztvevők között az valami csodálatos. Olyan hangulatot teremt, hogy az embert még az sem zavarja, ha éppen őt égetik vagy cikizik, már pedig Becca, Hayden és azok, akik régebb óta vannak a köreinkben, tudják, hogy rólam aztán van mit mesélni... Kezdve a 13-as kérdéssel.
Egy olyan ritka találkozás, amikor az emberről eltűnik minden teher, minden gond és csak azzal foglalkozik, ami éppenséggel a szemei előtt történik. Amikor értelmet nyer az a sok várakozás a könyvre, a facebook-os kommandózás, hogy elkerülje a felrakott részleteket, az idegeskedés, hogy megint akkor került fel egy kérdés, amikor egyik könyv sincs nála és nem emlékszik a válaszra, pedig legalább 20x olvasta a könyvet, mióta hazavitte. És a boldogság, hogy végre megint találkozhatott a kedvenc írónőjével és a barátaival, ismerőseivel, akiket csak ezeken az alkalmakon lát.

Úgyhogy mi pornó olvasók olyan szégyenlősek vagyunk... Hogy hónapokat képesek vagyunk várni egy-egy könyv megjelenésére, mégis a metrón/metrópótlón/villamoson kénytelenek vagyunk a táskánk mögé dugni a könyvet, hogy megóvjuk magunkat az atrocitásoktól, pedig ki tudja, lehet, hogy aki nálunk látta a Festett testek negyedik részét az éppen Hayden Moore volt. Aki ugyanolyan fantasztikus könyveket ír, mint Becca és aki még a leghétköznapibb szituációt is olyan elgondolkodtatóan, szemfelnyitóan tudja megírni, hogy néha még én napokig kell emésszem a sorait.

A hatodik alkalom és a 11-12. könyv. Gábor és Becca őszinte, humoros beszélgetése, az olvasók kérdései, és a hiperérzékenyre állított fülek, hogy biztosan ne maradjunk le semmiről. Újabb kulisszatitkokat tudtunk meg a borítófotózásokról (bár azt még mindig sajnálom, hogy nincs szükség legalább 50 asszisztensre, pedig tuti hangulatú fotózás lenne).
Viszont azt soha nem fogom megszokni, hogy minden alkalommal két-három ember odajön hozzám, hogy tudja ki vagyok és örül, hogy végre találkoztunk, amikor nekem legtöbb alkalommal lövésem sincsen, ki az illető (bocsánat ><). És egyszerűen nem értem, mikor én semmit nem csinálok azon kívül, hogy jártatom a számat, és ha most nagy hirtelenjében neki állnék publikálni, akkor se tudnám utolérni Beccát. (Esélyem sincs rá és nem is akarom, úgyhogy egy ideig még inkább lelkes olvasó maradok és segédszerkesztő).

Kiderültek újabb vicces történetek, leendő könyvek  (Gábor könyve, amiből enciklopédia lett és Becca sci-fije a Lélekjelenlét), úgyhogy az élet nem áll meg, az új gyerekek ünneplése közben is dolgoznak a következőkön, hogy mi olvasók értük is rajonghassunk. Na meg, hogy Beccát rövid ideig békén hagyják a következő sorozat szereplői a Hétköznapi hősök.

Amilyen sokat kell várni egy-egy találkozóra, sajnos olyan gyorsan el is repül az a három óra, amit együtt töltünk. Amikor vége van, mindig úgy érzem magam, mint akitől elvették a kedvenc plüss mackóját, és egyszerűen nem akarok eljönni, mert tudom, hogy minden lépés kifelé a teremből egyre messzebb viszi az élményt, az emlékeket és utána már csak az érzés marad meg, hogy milyen volt ebben a szerető, elfogadó, jó hangulatú közegben lenni. És nem szégyellem azokat a könnyeket sem, amik ilyenkor végig folynak az arcomon hazafelé a buszon ülve, amikor újra átélem ezeket az órákat.
Most is mint mindig már előre várom, hogy eljöjjön a november/december és újra találkozzunk.
 Köszönöm, hogy elolvastad a soraimat, amik kicsit talán összevisszák lettek, de remélem legalább egy kis részét sikerült átadnom azoknak az érzéseknek, amik a találkozó alatt és még most is bennem zubogtak.
Hamarosan újra találkozunk, addig is
Puszi,
Gwen.xx

Igaz, hogy ez k-pop, de ennek a dalnak a hangulata nekem teljesen visszaad mindent, ami a mostani találkozón történt.
Gfriend - Sunshine

Hayden Moore - Csendkirály

 Sziasztok! Mostani véleményem témája a Csendkirály. Remélem legalább fele annyira fog nektek tetszeni a könyv (ha elolvassátok), mint amennyire én szerettem.
Hamarosan jövök 
Puszi
Gwen.xx 

 Alex ​Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket.
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg a csendet.
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi életét is.
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság.
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért.
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak.
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet.
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?

"Hayden Moore káprázatosan szép, mégis gyötrelmesen realisztikus világba repít el. Aki jegyet vesz erre az utazásra, az készüljön fel az érzelmi hullámvasút összes elképesztő fordulatára. Mert a szereplőkkel együtt fogja megélni a hirtelen ajándékba kapott szerelem csillámporos boldogságát; a szívfacsaróan nehéz döntések súlyát is a vállain érzi majd, és egészen biztos, hogy megérinti a szenvedély, ami szinte felperzseli a lapokat.
Mindenkinek őszintén ajánlom." – Becca Prior

Hayden Moore ismét hatalmasat alkotott. Második megjelent regénye egy olyan történet, amihez hasonlóval még csak nem is találkoztam. Nemcsak az alaptörténet miatt – ahol egy siket srác próbál túlélni -, hanem a megfogalmazásban, a párbeszédekben, sőt még a leírásokban is van valami, ami kiemeli a Csendkirályt a többi könyv közül. Már akkor éreztem, hogy ez a könyv merőben más lesz, mint amiket eddig olvastam, amikor még csak a címét láttam. Tudtam a címét és ki kellett találnunk vajon miről fog szólni a könyv. Többféle ötletem is volt és némelyik egy-egy apró részletében igaznak bizonyult a Csendkirályra, mégis örülök, hogy nem találtam el pontosan, miről is fog szólni a könyv. Így még nagyobb meglepetéseket, sok örömet, fájó könnyeket és szép perceket kaptam a könyvtől.

Nagyon tetszett, hogy hiányosságai és viselkedése ellenére Jamie egy igazán szerethető karakter minden kis sutaságával együtt, holott a könyvet olvasva, egyrészt teljesen együtt éreztem vele, másrészt voltak olyan részek, ahol kissé fafejnek éreztem és egy-egy olyan jelenet, ahol legszívesebben a fejemet a falba vertem volna. Az övéről nem is beszélve.
Alex első pillanatban a szívembe lopta magát, és ahogy egyre többet tudtam meg róla, egyre jobban megismertem, ez az érzés csak erősödött bennem. Szerintem néha kicsit sokat engedett Jamie-nek, de hát a szerelem elveszi az ember eszét és mindent teljesen más megvilágításba helyez.

 Egyszer-kétszer olyan érzésem volt, hogy ez nekem már túl rózsaszín (több benne a vattacukor, mint a Tanítvány első részében), amitől kissé viszolyogni kezdtem, de minden ilyen jelenet után (amiből nem volt sok), Hayden robbantott egy bombát, ami újra helyre rázta a könyvbe vetett minden reményemet. Csak olvastam és haladtam a történetben, a szereplők életében, néhol csodálkozva jelent meg előttem, mennyivel másabbak, mint a regény elején és ettől valami furcsa módon, mintha pislákolni kezdett volna bennem a hit, hogy nem romlott el még teljesen a világ, van egy aprócska esély arra, hogy egyszer nem kell szégyenkezniük azoknak, akik valami miatt mások.

Ettől a könyvtől sokféle érzést végig jártam, volt, hogy másodpercenként egyet, de soha nem volt az az érzésem, hogy nem jó, vagy nem elég összetett. Ahol kellett, ott kaptam gondolkodni valót és ahol nem, ott csak sodródtam tovább a szereplőkkel. Akiket vagy megszerettem önmaguk és a magukhoz mért jellemfejlődésük miatt, vagy pedig utáltam/ ellenszenvesnek találtam őket, már a legelső pillanatban, kissé túlságosan tenyérbe mászó stílusuk miatt, és erre az ellenszenvre a későbbiekben rá is erősítettek.

Találtam olyan jelenetet, ami zseniálisan lett megírva, majdnem a könyv legvégén, az írónő folyamatosan fokozta, építette a feszültséget, hogy aztán a tetőpontnál egyszerűen engedjen vissza esni arra a szintre ahonnan elindultunk, vagy még lejjebb. Aztán, mint derült égből villámcsapás lökött is fel egészen a csillagokig. Megkaptunk minden választ a feltett és fel nem tett kérdésekre, együtt izgulhattuk végig a szereplőkkel ezt a kalandot, és boldogan könnyezhettük meg kedvenceink megérdemelt sorsát.

 Csodálatos, kissé újfajta humorral dolgozik Hayden, de nem lehet nem szeretni azt, amit csinál. Minden munkáján érződik, hogy bele teszi a szívét is és ettől lesz valóságosabb, még élet hűbb a mű, nemcsak attól, ahogy a szereplői viszik a cselekményt. Az erotikusabb jeleneteket már az első könyvénél a Nem játéknál is olvashattuk, hogy szenvedélyesen, teljes valóságában részletezi, és nekem úgy tűnt, a Csendkirályra ez még inkább igaz, mert mintha a kettő között eltelt időben kissé beért volna a stílusa.

A Csendkirály olyan, mint a többi könyv, mégis azoknál sokkal, de sokkal több. Egy olyan utazás, amely megváltoztatja a látásmódodat, elvesz tőled, de hozzád is tesz, utána már nem leszel ugyanaz, aki a könyv előtt, ő már egész életedben végig kísér. Ez a könyv egy olyan életet mutat be, ami kissé meseszerű, de mégis ettől tűnik teljesen valóságosnak, újabb vágyakozásra sarkallva az olvasót. Olyan témára épít, ami nem túl gyakori, de bármikor megtörténhet bárkivel.

Benne van minden, amiről szól az élet. Az első viszonzatlan szerelem fájdalma (és szomorú következményei), az első viszonzott szerelem boldogsága, fájdalma, gyötrelme, szenvedélye, ott van ennek a könyvnek a lapjain, és arra vár, hogy téged is lángra lobbantson.

Triplázott a Newkids Kiadó!

Sziasztok. Most egy újabb közönségtalálkozóról hoztam élménybeszámolót. A következő posztom a három új könyv egyike lesz...

Hamarosan jövök
Puszi
Gwen.xx


Alig pár napja jelent meg Becca Prior két új könyve a Tanítvány sorozat befejező negyedik része egy egy kis regény A Sorsom te vagy címmel, amit pár éve még a Larry Christmas című blogon lehetett olvasni Stay Strong címmel. Emellé csatlakozott első önálló kötetével a Csendkirállyal Hayden Moore. Hatalmas amit elértek, ráadásul nagyon közvetlenek az olvasóikkal, és tapasztalatból mondom, hogy bármilyen idióta nem normális kérdésre képesek értelmes választ adni bárkinek. Még nekem is....

Általában nem okoz gondot, hogy megírjak egy élménybeszámolót, még a cikibb kérdésekre is tudok válaszolni, sőt bármilyen kérdésre szinte gondolkodás nélkül, most mégis teljesen üres a fejem.
De azért megpróbálom összeszedni magam és elmesélni, nekem hogyan is zajlott a tegnapi nap.
Szépen elindultam otthonról 25 kilós sporttáskával, amiben az ajándékok voltak. Amint odaért hozzám Viki, felvettem a mikulássapkámat, mert nagyon éreztem a hangulatot, és mellette nyugodtan lehetek hülye. Még éppen csak elkezdtük a kerülőnket megtenni, a hármas metró felújítása miatt, amikor a Blaha Lujza téren az ellenőr rám nézett, majd egy:  - Hmm...Az igen! - elismerő bólintással hagytam ott, majd a Viki felvilágosított, hogy még hozzá fűzte, hogy ő is ilyen mikulást szeretne karácsonyra....
Kezdődött azzal, hogy Vikivel eltévedtünk, mert Döméék egyre eldugottabb helyekre szervezik a közönségtalálkozókat.... De végül odaértünk, kerek 4 órára, ahol a sarokba száműztek a múlt heti kérdezz-felelek játék kérdéseimért, és rá kellett jönnöm, hogy engem MINDENKI ismer... Ami elég ijesztő volt első elgondolásra, mert azt hittem, hogy szépen eltudtam bújni a többiek posztjai között... Hát nem sikerült! Mindenesetre nem bánom, mert még több klassz embert ismertem meg az által, hogy én, egyszerűen csak én vagyok.
Mikor mentem a könyvekért, már rám is szóltak, hogy nem kérdezhetek, amin először kissé megsértődtem, majd rájöttem, hogyha kérdezni akarok, akkor fogok is...De semmi eget rengető dologra nem voltam kíváncsi, így kérdéseim sem maradtak a múltkori után.... Az olvasói kérdésekre is szépen, kereken válaszoltak, és kiderült, hogy Beccát nehéz zavarba hozni, nekem általában szokott sikerülni...
Megint nagyon sok mindenről esett szó, többek között arról, hogy Gábor és Becca, hogyan ismerte meg egymást, lehullott a lepel a Döme és Becca első találkozásáról, a kiadó születéséről,sőt még arról a veszekedésről, aminek köszönhetően Becca megismerte és "felfedezte" Haydent... Vagyis az első meglepetés vendéget...

És, hogy válaszoljak itt a feltett kérdésre: Miben más a meleg irodalom, mint a heteró? Egyszerű... Semmiben és mindenben. Egy heteró regény mindegy, hogy miről szól, legalább két másik könyv is van abban a témában, ami a meleg regényekről nem mondható el, hisz ég csak most kezdik el élni a fénykorukat. Az érzelmek ábrázolása is teljesen más, hiszen hiába írnak ugyanarról az érzésekről, az koránt sem lesz ugyanaz, mert míg a fiú-lány kapcsolatokban a szerelem teljesen elfogadott ezért  nagyon sok választásuk van, s nem tanulnak meg kiállni egymásért, ha jön az első pici probléma. Én úgy látom, hogy a melegeknél ez más, mert ők az elnyomás, sok utálkozás és különböző atrocitások ellenére ragaszkodnak a párjukhoz. És ez már megadja azt a különleges érzést az olvasónak, amitől beleszeret a történetbe, nem tudja letenni a könyvet és sokkal több izgalommal várja a főhősök kalandjait.


"Fogsz egy bármilyen sztorit, átrakod melegbe és unikum!" - fogalmazta meg a tegnapi találkozón Becca a választ arra a kérdésre, hogy mi a meleg irodalom különlegessége. Egyetértek, nem teljesen abban, hogy mindegy, mit írsz, amíg melegekről szól, mert ezen kívül kell legyen egy különleges varázsa az írónak, amitől teljesen élethűek és szerethetőek lesznek a karakterei és hiteles a történet. Na persze az sem baj, ha valaki már életre is keltette az elképzelt főszereplőt.

Közben elhangzott egy olyan mondat is, hogy ,,Amíg a Bibia fölött vagyunk, addig jók vagyunk" hát szerintem ha ez rajtunk múlik, akkor még nagyon sokáig a Biblia fölött lesznek.

De volt még meglepetésük számunkra bőven, ugyanis Hayden-en kívül megismerhettük Hayden első önálló regényének a Csendkirálynak a borító modelljét Balázst, és a grafikust is, akinek ezen a gyönyörű borítón kívül Becca most megjelent kisregényének A Sorsom te vagy-nak a fedő oldalát is köszönhetjük. Mindketten nagyon kedvesek, szimpatikusak, és a borítókból látszik is, hogy Tamara milyen tehetséges és milyen érzeke van ahhoz, hogy a megfelelő képet összeállítsa a tökéletes színekkel, így egy kerek egészet alkotva.

Balázst látva én is nagyon hamar rájöttem, hogy Becca és Hayen is mitől szeretett bele első látásra. Ennek a srácnak minden mozdulatában ott van a zene. Ahogy mozog, lép, gesztikulál, minden apró rezdülésében ott van az a nem tudatos ritmus, ami az ember szívében születik. Tudatosan vagy nem tudatosan, de minden pillanatban törekedik arra, hogy tökéletesnek lássák. Pedig anélkül is gyönyörű, hogy erre törekedne, emellett még nagyon kedves is és hamar ismerkedik. Tökéletesen testesíti meg Hayden könyvének a Csendkirálynak a főszereplőjét a siket Jamie-t. Hozzá hasonlóan Balázsnak is csak egy kis biztatásra, önbizalomra és olyan emberekre van szüksége, akik szeretik és mellette állnak. Véleményem szerint, a szerető embereket megkapta szombaton, amikor nagy hirtelen saját rajongói klubja alakult és az írók mellett Tamival együtt osztogathattak autogramokat.

Nagyon jól éreztem magam, s a kissé homályos világítás ellenére is pazar hangulatot teremtettek nekünk, jó volt találkozni a már ismert barátokkal és még nagyobb élmény az eddig még nem személyesen ismert facebook csoport tagokkal. Becca információi alapján tudom, hogy 67-en voltunk ott, ami szerintem nem kis teljesítmény, és ezt csak maguknak köszönhetik. Ilyen fantasztikus könyveket adnak nekünk, 2 és fél év alatt egészen pontosan 9 darabot. Gratulálok az írónőknek a sikereikhez, remélem, még sokat fognak írni nekünk és mihamarabbi ismétlést javaslok!

Holden Rose - Nita, Gil és én

Hat rövid történet került ebbe a kötetbe. Úgy hívják az ilyeneket, hogy novella.
Van elejük meg végük is, de nem elég hosszúak, hogy külön-külön megjelenjenek.
Taknyos Horace-nak eltűnt az órája, Gil labdája beesett az utca  legvadabb kutyájának udvarára, egy fémérzékelős kapun ki-be járkáltak a bűnözők, Hanna apukája egyre nagyobb tárgyakat veszített el, de közbeléptünk, aztán egy fekete furgont is meg kellett figyelni, és egyszer nagyon különös öltözködési láz ütötte fel a fejét a környékünkön.
Elmesélem neked, amit minderről tudnod kell.
De vigyázz, mert ezek nem mesék, hanem detektívtörténetek gyerekeknek!
Szeretettel ajánlom 7-12 éves gyerekeknek és minden szülőnek!
Holden Rose



Kezembe véve a könyvet először meglepődtem rajta, hogy ilyen színes, de tetszett a zöld alap ( az egyik kedvenc színem) és a borítón található rajzolt főszereplők megragadták a tekintetem, szóval már ezért kapott tőlem egy plusz pontot így olvasatlanul is.
Kissé szkeptikusan álltam neki a koromból és az eddigi olvasmányaimból adódóan az olvasásnak és azt kell mondjam, pozitívan csalódtam. Ez volt az első alkalom, hogy detektív regényt vettem a kezembe, pláne, hogy még gyerekeknek is szól. A hat kis novella mind-mind olyan jelentet és hangulatot varázsolt nekünk, amitől legszívesebben én is azonnal nyomozni indultam volna, még akkor is, ha a legnagyobb rejtély a közölelemben az, hogy mi lesz a vacsora.
A hibákat, amiket találtam, furcsaságokat, az okozta, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy fiataloknak szól a könyv, amit olvastam. Amint erre rájöttem, újra gyerekként tudtam élvezni Nita, Gil és Howard különös, olykor teljes ledöbbenést okozó kalandjait. Ha pár évvel fiatalabban kerül a kezembe, biztos vagyok benne, hogy ki sem lehetett volna operálni a kezemből a könyvet addig, amíg végig nem olvastam az összes addig megjelent részt. Így is elég érdekes volt, mikor a suliban olvastam és beszéltek volna hozzám, én pedig éppen a kocsikulcsot kerestem Hannával vagy épp kakukkos órát akartam venni Taknyos Horace-val. Ez a könyv a Howard Matheu különös esetei sorozat hatodik megjelent része, és olyan kis novellákat tartalmaz, amelyből néhányat teljesen a sajátunknak tudunk érezni, hisz mindannyian találtuk már magunka hasonló helyzetekben. Volt, hogy kellett vigyázzunk a testvérünkre, aki eltűnt vagy átrúgtuk a labdát a szomszédba és azon törtük a fejünket, hogyan szerezzük vissza, bár mi sehol nem találkoztunk rablókkal, sem betörőkkel, mégis nosztalgikus hangulatot ébreszt bennünk.

Vicces, humoros, kellően fordulatos és minden meg van benne, hogy elűzze az unalmas perceket.
Bár engem nem tudott teljesen magával ragadni, de meg van benne az a varázslat, ami igazán izgalmassá tesz egy könyvet.


Borító: 10/9
Történet: 10/9 Engem megvettek az aranyos, vicces kis sztorik. Köszönöm a Főnix Kiadónak az elküldött példányt, nagyon élveztem.

Hamarosan újra jövök
Puszi
Gwen.xx

Becca Prior: Festett testek (one)

Fülszöveg: Elijah kényszerből vállalja el az aktmodell szerepet egy mesterkurzuson. Leonard Chambers, a sikeres festő ugyanis köztudottan seggfej. Arrogáns, beképzelt és elviselhetetlen. Mégis annyira vonzó, hogy Ely az első pillanatban beleszeret. Csakhogy a férfi tartós kapcsolatban él, Elijah pedig rejtőzködik. El kell titkolnia a másságát, mert a  nevelt fia gyűlöli a melegeket. Ráadásul mindketten mást akarnak: Leon futó kalandot, Ely életre szóló szerelmet. Becca Prior új sorozatának első kötetében ismét helyet kap a romantika, a bizsergetően nyers erotika és a humor is.

A tanítvány sorozat és a Stockholm-szindróma szerzőjének új trilógiája is tartogat meglepetéseket. 

A könyv az írónő hatodik megjelent regénye, de már dolgozik a sorozat többi részén is. Én személy szerint, még legalább háromszor ennyi könyvet várok tőle és akkor teljes polcot fognak elfoglalni. :D
Kissé elrugaszkodva az eddigi témáitól egy új, de ugyanolyan szenvedélyes vonalat mutatva meg nekünk. Örültem neki, hogy egy művészt, még hozzá festőt állított a középpontba. Közel áll hozzám ez a könyv, hiszen imádok festeni (és mások szerint tudok is), habár nem én leszek a következő Leonard Chambers, pláne nem a következő Elijah Prescott, de mindezek ellenére szeretem végig gondolni, vajon mit érezhetett, gondolhatott a művész az alkotás alatt. És (sajnos) Leon egyetlen képét sem láttam, mégis olyan volt, mintha a fejében lettem volna. A kedvenc szokásomat most Becca megfordította, így nekem kellett elképzelnem a festményt... És mit ne mondjak elég sokat mondó hatalmas képek lettek ;)
Ami viszont teljesen új volt ebben a kötetben, az Ely viszonya a gyerekekkel. Teljesen át lehetett érezni mindkét oldal nehézségeit, és bár még jó pár év mire saját gyerekeim lesznek, előre beleláthattam abba, milyen nehéz felnevelni egy gyereket, még akkor is, ha csak fogadottak.
Jó látni, hogy amellett, hogy mindig a tökéletesre törekedik (jó képű srácok a főszerepben), de egy átlagos külsejű srác személyesíti meg Ely legjobb barátját, aki simán helyreteszi ha hülyeséget csinál és a gyerekek "segítőközpontját" is ő alakítja. Emellett az én szememben Ink kapta a jó tündér szerepét (aki a könyv 235.oldalán tűnik fel), amiért ennyit tesz a srácok kapcsolatáért, azon felül, hogy ő mit kap az üzlettől. Becca könyveiben az a nagyszerű, hogy összetett személyiségeket épít fel a szereplőinek (majdnem mindig), így nem lehet unatkozni mellette, mert sohasem tudhatjuk a következő percben vajon mi fog történni. Ugyanakkor negatív figurákat is épít a történetbe, hogy azért a főhősöknek se legyen olyan egyszerű. Dale Ackermann galéria tulajdonos és Leon párja. Nos, hát igen... Már az elején sem volt szimpatikus, lehet azért, mert már az első oldal után együtt akartam tudni Leo-t és Ely-t, de a későbbiekben sem tudta megváltoztatni a véleményem, hanem csak egyre lejjebb csúszott.
A Chrambott (Prescott+Chambers) kapcsolat még attól olyan bombasztikus, hogy tudják mit akarnak az elején, majd porszem kerül a gépezetbe és minden addigi részletet szépen újra át kell gondoljanak, amiből aztán következnek a bonyodalmak. Jó pár erotikus jelenetet tartalmaz a könyv, ami most is az írónő egyedi, szókimondó, szenvedélyes stílusában lett megírva. Nem ad se többet, se kevesebbet, mindig pont annyit, amennyit kell. Ettől és a belehelyezett érzelmektől lesznek a szex jelenetek élvezhetőek, szenvedélyesek, nem pedig teljesen elnagyoltak és közönségesek. Összességében újra egy olyan könyvet kaptam, amire szerintem érdemes volt várni és tövig rágni a körmünket minden soron egészen a végéig.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez a sorozat is nagyon a szívemhez fog nőni, függetlenül az elkövetkezendő párosoktól. Örülök, hogy már a megjelenés másnapján a kezembe foghattam a könyvet és hamar el is olvashattam. A követező megjelenésig ígéretemhez híven tövig rágom a körmeimet, de előtte itt egy kis ízelítő a könyvből:

,,- Jó fiú! - suttogta a képnek, amit nézett, aztán kiitta a bor maradékát, és elfeküdt a kanapén, kinyitotta a sliccét, és becsúsztatta a kezét. - Tedd boldoggá a mestert! - mondta reszelős hangon, aztán összerándult, ahogy végigsimított a saját péniszén."
22.oldal
,,Szarban vagy haver! Ez a pasi elevenen felfalna...És neked ez minden vágyad!"
68.oldal
,,Amúgy mi a tökömnek főzögetek neked krumplit, amikor egy répa miatt estél ágynak?"
108.oldal
,,A holnap baja a holnap baja..."
129.oldal
,,Hű, ez gyönyörű lesz! - dicsérte meg Ely. - Madárkám, ha úgy gondolod, aludj az ágyamban! - súgta a puha tincsekbe, ahogy a kislány haját puszilgatta."
166.oldal

,,- Nincsenek, de azt tudom, hogy Ackermann ezúttal pórul járt... - válaszolta Leon, és félárbócra engedte a szemhéját. Ely mindkét szemöldöke felszaladt, és hátradőlt. - Ezúttal a város legjobb pasija az enyém!"
179.oldal
,,- Azért, mert felnőttem és kinyílt a szemem. Nem Ely miatt hagylak el. Azt már tönkretettem, elbasztam, és nem fogom visszakapni. - Látta a Daley szemében felcsillanó örömöt, neki pedig elfacsarodott a szíve. - De rájöttem, hogy nem azért kúrok félre állandóan, mert túl sokat akarok. Hanem azért, mert bárkit jobban elviselek, mint téged."
315.oldal
,,Csak az érdekel, hogy miközben vívom a nagy csatát, mellettem legyél. Te! Mert ezúttal társat akarok. Igazit. Nem olyat, aki kitölti az ürességet, ami bennem van, hanem olyat, aki űrt hagy maga után, ha nincs velem."
407.oldal
,,- Időt kért, és azt, hogy próbáljuk meg elölről...
- Miért, te amúgy hátulról szereted? - szűrte a fogai között Beaumont, az arcán kaján vigyorral, kétértelműen."
413.oldal
,,- Ejha, Mester, ez aztán a gyors regenerálódás..."
436.oldal
,,- Nem foglak megdugni a kiállítás megníitóján a büfében.
- Nem?! - kérdezte Elijah, és a szemeiben huncut fények csillantak.
- Szerintem nem... - finomított a válaszán Chambers, de nem volt eléggé magabiztos."
449.oldal
,, - Gratulálok, cimbora! A beszéded is remek volt, de az, hogy megjelentetek, épp csak felhúzott sliccekkel, frissen kefélve, az valami zseniális volt. Esküszöm, az adott el minden képet!"
452.oldal
,, - Persze, hogy akarom! És most akarom! És örökké akarom!"
454.oldal
Remélem tetszett az ajánló és sokan megszeretitek Becca könyveit. És aki megrendeli a könyvet, az készüljön arra, hogy saját magának kell kivágnia a belső fülekről a könyvjelzőket. Bátorság katonák!
Nem sokára újra találkozunk
Puszi
Gwen.xx