"...olyan zenei, változatos és gazdag nyelvvel, mint a magyar, egyszerűen muszáj játszani. " - Interjú Tíria Devillel

A mai magyar könyvpiacra íróként bekerülni nagyon nehéz dolog, nemcsak a szépirodalmi műveknek, de a szórakoztató irodalomnak is megvannak a maga bökkenői, buktatói. És akkor még nem beszéltünk arról, ha az említett író nem Magyarországon él, hanem például Erdélyben. Tíria Devil egy olyan író, aki büszkén használja a magyar nyelvet, élvezhetően, választékosan ír és általa még a teljesen átlagos jelenetek is új fénybe kerülnek. Harmadig könyvének újra olvasása után felkerestem egy rövid interjúra. 

Gwen: Biztos sokan vannak, akik meg nem hallottak rólad, mesélnél nekünk egy kicsit magadról?

T.D.: Nonkonformista és műfaj-keverő vagyok kiskorom óta, ami egy "rendszerborítós" gyerektől picit elvárás is. Ebből gondolom, sejthető, hogy beértem a harmadik x-be. Igyekszem majd minden formába és stílusba belekóstolni, mert hiszek abban, hogy a változatosság gyönyörködtet. Ráadásul, olyan zenei, változatos és gazdag nyelvvel, mint a magyar, egyszerűen muszáj játszani. Erdélyiként ez is a fő célom. Persze, ez nem mindenkinek tetszik, de nem is hiszem, hogy én lennék a tömegírás prototípusa.

Gwen: Ebben egyetértünk, fő a változatosság. Az, hogy erdélyi vagy, mennyire nehezíti meg, hogy elhelyezkedj a magyar könyvpiacon? Mit gondolsz a tömegírókról, károsak vagy hasznosak a kiadásnak, illetve miben áll a népszerűségük?

T.D.: Nagyon nehéz erdélyiként - ez a saját tapasztalatom, mivel egy erős olvasói réteg szerint semmit nem szabad másképp írni, gondolni, megfogalmazni. Viszont, ha amerikai/angol fordítással mérik össze: mindjárt a külföldi lesz a favorit. (pl. moly.hu - ezt csak azért is leírtam). A magyar találékonyságra a legjobb példám a hivatalos keresztnevem, amit Vörösmarty adott a mesedrámája főhősnőjének. Lehet, akkor is megugatták, viszont így hálás lehetek, hogy nem lettem Aranka.
Tömegírásról azt tudom, nem lenne gond, ha nem minden tömegíró szeretné magát egyetlennek kijelenteni. Ha van szakma, ahol elvárás egymás utálása, lejáratása, cikizése, na ez pont az. Egy kezdőnek azt nagyon el kellene dönteni, mit akar, amikor kiadatná vagy kiadja az első művét: Bólógató Jánosnak vagy Egyedi Jenőnek indul. Igaz, én nem választottam, mert nálam nem az olvasói létszám a fő érv, vagy az, hogy minden utcasarkon az én plakátom legyen. Részemről az írói szabadság és a saját meséim szerethetősége a szempont. Szóval legyen szar Jucinak meg Jancsikának, de ha nekem úgy és akkor tetszett, nem dőlök a kardomba. Lehet, a következő jobb lesz, lehet, hogy rosszabb. Mindegy, amíg én élveztem megírni és egy-két ember élvezte elolvasni, én nyugodtan alszom és élek.

Gwen: Igen, általános vélekedés, hogy a magyarok már nem tudnak jót írni. Ezért is használ sok író angolszász elnevet, különben az olvasók egy rétege nemhogy nem venne a regényeit, de el is ítélné. Ha már írói álnevek, a tiéd hogyan született meg?

T.D.: Imádom a görög tragédiákat, történeteket, a görög konyhát. Úgyhogy innen született a "keresztnevem" - ha jól emlékszem, Thürosz szigetéről származó hölgyeket hívtak tíriának.
A "vezetéknév" a kamaszkori becenevem, amitől a facebook és sokan visítanak. A története annyi, hogy sokszor azt mondták: az ördögöt mindig a falra festem. Nos 14 évesen meg is tettem, negyven centis betűkkel a lányszobám falára. Fene gondolta, hogy rajtam ragad. Azóta is azt hihetik sokan, sátánista boszorkány vagyok.
Igazából azért is tartok ki emellett, mert az irodalmi szexualitás, erotika nálam ugyanolyan alap, mint bármilyen egyéb "írói bravúr". Ez is az életünk része. És szeretem minden mesébe ezt is belekeverni, amíg ezzel javul, színesedik a cselekmény. Tapasztaltam, hogy színtiszta pornót nem tudok írni, de ugyanígy ifjúságit sem. Tehát marad az erotikus kategória.


Gwen: Ha már szoba hoztad, hogy mit nem tudsz írni, mesélj egy kicsit a megjelent regényeidről. Milyen témába sorolnád be őket?

T.D.: Ez nehéz kérdés, mert pl. az első korrektorom jegyezte meg az első, magánkiadásban megjelent Láng és puskapor-ról, hogy erősen romantikus, nem kizárólag erotikus. A második, e-bookban megjelent, A Sátán ágyában szintén ugyanaz a két kategória, bár bízom benne, hogy erősen elütnek egymástól, mivel ebben a mai bűnös világunk került előtérbe, a Láng enyhén "filozófikus" témájával szemben. A harmadik, nyomtatott könyv idén jelent meg az Ekönyvbazár kiadó gondozásában, és történelmi erotikusnak mondanám.
Szerintem viszont ez az a kérdés, sok más egyéb mellett, ami mindig az adott olvasó "személyes ügye": mit lát bele, mit érez olvasás közben vagy amikor eljut az utolsó sorig. Én csak adó vagyok, igazából mindig minden fontos infót a történetekről a vevő, az olvasó birtokol.

Gwen: Említettél egy magánkiadást, egy e-bookot és egy hagyományos kiadást. Melyiket érezted a legjobbnak? Mennyire változtatta meg a regény fogyását az e-book formátum? Milyen az Ekönyvbazárral dolgozni, érezted azt, hogy fejlődtél azóta valamiben, vagy szerinted ugyanazon a szinten vagy, mint eddig?

T.D.: Őszintén? Egyiket se. Az az ember vagyok, aki üldöz magában egy álomképet, és hiszem, ha eljutottam odáig, vagy az akarat, vagy az erő, de valami örökre elfogy. Szóval ha megírtam a legjobbat, utána pont úgy tűnik majd el Tíria Devil, ahogyan jött: egyik percről a másikra.
Az ebook-kal az a helyzet, amit százezer, nálam okosabb, ügyesebb, jobb író is hajtogat: iszonyúan lopják. Hála a drága technológiai fejlődésünk dübörgésének, ma már mindent lehet lopni (is). Szóval a "megvehető bárhonnan" napok, de lehet, hogy órák alatt fordul át a "letölthető bárhonnan" lapra. És amíg csak az írók próbálják védeni a hátsójukat, az álmaikat, vélt vagy valós érdemeiket, szerintem nem lesz változás ebben sem.
A magánkiadás egyik rétegződés az, ha kiadó nélkül, "majd én egyedül a szélmalmok ellen" beszuszakolod magad a "szerző/író" státuszig. Ami nagyon jó is lenne, ha nem szakadna minden kizárólag terád. Azt viszont tudni kell, hogy a marketingelés legalább annyi idődet elviszi, mint mondjuk az írás, kiadás, ha nem többet. Feltéve, ha ki akarsz ebből a rendszeresen leköpdösött skatulyából mászni. Ha az a nagy álom, hogy valamikor te legyél a top vagy az aranypéldány, ebből aligha sikerül.
Nekem azért jelent könnyebbséget a mostani kiadó, mert nekem innen utalgatni, postázni "halott ügy". A folyamatos virtuális "jelenlét" sem szokott összejönni. A saját ideámat űzve, nekem ez nem megélhetési kérdés, így sok, "normális íróhoz" képest másként érint minden, másképp értelmezem és élem a mostani "ismeretlenségi bélyegemet" is például.
És igen, érzek fejlődést az eddigi okulások terén is, hiszen imádok tanulni és mindig változni/változtatni. Hogy ez az olvasóknak mennyire lesz érezhető, az megint csak rájuk lesz bízva. Az biztos, ha eddig nem voltam tökéletes, ezután sem leszek az. Talán csak könnyebben olvasható vagy szórakoztatóbb. Bár utóbbira még nem volt több ezres panasz, tudtommal.


Gwen: Ezt teljesen megértem, pedig az olvasók megtartásához kell egy bizonyos szintű napi kontakt is. Mit gondolsz neked milyen a kapcsolatod az olvasóiddal? Szeretsz találkozni velük? Mit gondolsz arról, hogy valaki nemcsak megveszi a regényeidet, de még azt is szeretné, ha aláírnád neki? És itt most nem csak magamra gondolok.

T.D.: Ezen a téren én őrült flexibilisnek érzem magam ma már, hiszen a Láng főszereplőjétől, Ariadnéjától az erotikus blogom főszereplőjéig, Miáig, engem már minden karakter bőrébe és helyzetébe besoroltak. Mivel nagyon élesen ragaszkodom a magánélet-firkászélet közötti határhoz, azzal töltik ki rólam az olvasók a hiányokat, amivel tudják: a meséimmel, a szereplőimmel. Mivel külföldi vagyok, nekem felüdülés egy találkozó az olvasóimmal, amit igyekszem a saját olvasói csoportomra szorítani. Ennek az egyik oka, bármilyen beképzelten hangzik, az idő. Persze, én is örülnék, ha bejárhatnám egész Magyarországot ilyen olvasói találkozókkal, de még nagyon nem tartok ott. Az, hogy valakinek a személyes kézjegyem bármilyen kicsit is fontos, számomra hatalmas megtiszteltetés. A másik, ha az illető időt, energiát és pénzt áldoz ennek a begyűjtésére, fantasztikus plusz. Számomra az egyetlen, amit igazán tudok értékelni a firkászkodásban: hogy az emberek megismerni szeretnének. Manapság, a fogyasztói társadalomban és sokszor a kilátástalanságban néha csak ezekért az órákért érdemes folytatni, küzdeni.

Gwen: Ha már szóba került, mikor találkozhatnak veled legközelebb az olvasóid?

T.D.: Október 19-én, a Keletinél (akinek ennél több infó kell, keressen téged)

Gwen: Rendben, azokat, akik kíváncsiak, majd útbaigazítom.
Milyen terveid, ötleteid vannak megjelenések terén és körülbelül mikorra várhatóak?

T.D.: A jelek szerint a következő év első felére fog kitolódni az új regény, ami megint egy picit más lesz, mint az eddigiek. Talán komolyabb - de ez megint az olvasóitól függ. Sajnos, jelenleg még nem tisztázott, milyen formában: e-book vagy papír alapún is. És ha rám kacsint Fortuna, az a hűtlen perszóna, az év végére szeretném nyomtatott formában látni a "sátánomat" is, de biztos, hogy limitált példányban lesz megvásárolható. Ezenkívül csak az olvasói csoportomra jut idő, mivel ott is igyekszem folyamatosan "mesélni". Ebben megint semmi gazdasági meglátás nincs, viszont én és remélem, a titkos csoport tagjai is, nagyon élvezzük.

Gwen: Szerintem most beszélhetek a többiek nevében, nagyon élvezzük, amikor mesélsz. Legyen az történelmi, vámpíros, vagy romantikus. Így a végére már csak annyit szeretnék megtudni, hogy van-e valamilyen titkos kis rituáléd, amit írás alkalommal megteszel? Legyen az akár csak annyi is, hogy nappal helyett inkább éjjel írsz?

T.D.: A bagoly-kór mellett ódivatú is vagyok. Nem elég, hogy éjjel, és főleg csendben (legfeljebb inspirációul egy kis zenei aláfestéssel) szeretek írni, de nálam még mindig a papír és a toll, tinta a kellék. Teljesen más születik meg, ha egyenesen gépbe akarom beleverni, mintha előbb papíron egyengetem, simogatom. Illetve, ha elindul a belső mozi, vagy azonnal a fináléig lekaparom, vagy nagyon valószínű, hogy betuszkolom a többi "abortált mese" közé. Persze, később is be tudom fejezni, de ilyenkor minden melegvérű firkász rezel egy kicsit: mennyi törik meg a mese lendülete az olvasó szívében. Amit még állítok: ihlet nincs, csak kevés idő, illetve a főkolompos lustaság.

Gwen: Na igen, a lustaság és a valami-mindig-közbejön az írók legnagyobb ellensége az idő mellett. Köszönöm, hogy ilyen hirtelen időt szántál rám és a kérdéseimre. További sok sikert, megjelenő könyvekben és új olvasókban bővelkedő éveket kívánok!

Gwen